Nincsen szilveszter sós mixek nélkül

2016. december 16. Karácsonykor és szilveszterkor a sós snack-ek, illetve a chips-ek iránti kereslet is megugrik. Az egyik legnépszerűbb nassolnivaló a krékerekből, apró sósperecekből, pálcikákból kevert mix. Az Intersnack Magyarország Kft. (Chio) adatai szerint hazánkban a különböző snack-ekből a teljes fogyasztás évi 30.000 tonna, ennek hatoda decemberben fogy el. A piacvezető cég győri üzemében az utolsó negyedévben gőzerővel dolgoznak, hiszen nemcsak a magyar, de a környező országok piacait is innen látják el.

Ropiország

A magyar snackpiac sajátossága, hogy az európai átlagnál jóval kisebb hányadot hasít ki belőle a burgonyachips és helyette jóval nagyobbat a lisztből sütött snack (sóspálcika, perec, kréker). Egy főre eső chips-fogyasztásban a 24. helyen állunk a vizsgált 29 európai ország listáján; ropi-, perec- és krékerfogyasztásban viszont 7. helyen vagyunk.

Az ünnepek alatt szívesen ropogatunk – egyre kevesebb sóval

A téli ünnepek igazi szezonnak számítanak a sós snackek piacán is. Chips-ből egyharmadával több fogy a nyári hónapokhoz képest; a krékerek, perecek és pálcikák keverékéből készülő sós mixek forgalma pedig még ennél is jobban, 50%-al ugrik meg karácsonyi-szilveszteri időszakban. Összességében a teljes éves magyar sós snack termelés 1/6-a, 5.000 tonna decemberben fogy el az üzletekben.

Ami a burgonyachips-et illeti, az utóbbi években a meglehetősen konzervatív ízlésű magyar chips-fogyasztók egyre inkább nyitottá váltak a merész, új ízekre. A piacot kb. negyedszázada három nagy ízirány uralja: a sós, a különféle paprikás-chilis-pepperonis és az általában hagymával kombinált tejfölös-tejszínes-sajtos. A hagyományos ízek mellé szilveszterkor a magyarok szívesen vásárolnak húsos és különféle pikáns, egzotikus fajtákat is. A piacvezető gyártó az elmúlt években a receptúrát is folyamatosan fejlesztette: a mesterséges ízfokozókat, tartósítószereket, színezékeket teljesen száműzték a termékekből, a só- és telített zsírsav tartalmat jelentősen csökkentették.

 „A magyar lakosság sóbevitelének mindössze 1,1 százaléka származik snackekből, vagyis a magas sófogyasztásáért nem a chips-ek a felelősek. Az EU-ban ugyanis az utolsó helyek egyikén állunk a chips-fogyasztásban”mondta el Szabó Gábor, az Intersnack Magyarország Kft. (Chio) vállalati kapcsolatok és piackutatási vezetője. „Az USA-ban például 26-szor több chips fogy, mint Magyarországon, a sóbevitelük azonban csak feleakkora, mint a miénk.”

Nem csak a pénztárcától függ, hogy mennyi snack-et eszünk

Európában továbbra is a Brit-szigeteken, Skandináviában és a Benelux államokban fogy a legtöbb sós snack. A hollandok tavalyelőtt maguk mögé utasították az addig az első helyen álló norvégokat és most 7,7 kg/fő éves fogyasztással vezetik a listát a 6,9 kg-ot ropogtató skandinávok előtt. A snackfogyasztás nem kizárólag egy adott ország jövedelmétől, hanem kulturális hagyományaitól is függ. A fejlett burgonyatermesztéssel és élénk távolsági kereskedelemmel bíró Északnyugat-Európában komoly hagyománya van a burgonyachips-nek és snack-magvaknak, illetve a zordabb időjárás, a hosszabb téli éjszakák miatt az emberek több időt töltenek otthon. Délre haladva ennek megfelelően kevésbé népszerűek a snack-ek. Ettől teljesen különbözik a helyzet a Balkánon, ahol sokkal népszerűbb a szotyi, a tökmag és a ropi. Hazánkban e három trend mindegyikéből érződik valami, aminek eredménye, hogy nálunk kb. 3 kg az egy főre jutó sós snack fogyasztás, amivel még az európai átlagot, a 3,8 kilogrammot sem érjük el. Érdekes, hogy Franciaország és Ausztria mögöttünk van, Románia pedig előttünk, tehát tényleg nem kizárólag a jövedelemtől függ, hogy hol mennyit ropogtatnak. 

Az Intersnack Magyarországról

Az Intersnack Magyarország Kft. piacvezető a sós snack termékek kategóriájában. A Chio termékeket is gyártó cég az elmúlt 10 évben 3,5 milliárd forintot meghaladó értékű beruházással és több mint 15 milliárd forint adóbefizetéssel járult hozzá a hazai gazdaság sikeréhez. Az Intersnack folyamatos csökkenti termékei só- és telített-zsírsav tartalmát, a gyártáshoz egyáltalán nem használ mesterséges színezőanyagot, mesterséges ízfokozót, tartósítószert és több termékcsaládja már ma is kizárólag természetes összetevőkből készül. Az Intersnack Magyarország Kft. anyavállalata, a német családi tulajdonú Intersnack Vállalatcsoport 17 országban működik, és 8000 embert foglalkoztat. Forgalma meghaladja az évi 2,5 milliárd eurót. A csoport a magyar paprikafűszer legnagyobb felvásárlója, évi 210 tonna őrleményt használ fel termékei gyártásához.

Tudjon meg többet a burgonyachips-ről a Chio videójából: http://www.youtube.com/watch?v=9Kgm1tQ-ajk